Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Emberi lét >
< 85 >
2002. május
-
longint

ZetaTalk: Idegesség
Megjegyzés: a 2002. április 20-i élő ZetaTalk IRC chat alatt íródott


A ZetaTalk, a korai napjaiban, csak egy érdekesség volt a legtöbbek számára, azok számára pedig, akiknek hasonló személyes vízióik voltak, mint amikről beszámolók születtek, egy próbakő. Egyes kontaktákat, akik a látogatásaikon keresztül értesültek az eljövő kataklizmákról, megragadtak az összefüggések. Mások, komoly gondolkodók és korábbi földi változások tanulmányozói, rátaláltak a logika hálójára, mely az emberi elméletek lyukait foltozta be. Azok, akik tudták, hogy a ZetaTalknak egy tényszerű alapja van, az MJ12-kapcsolatokkal rendelkezők, megrettentek, hogy egy üzenet, amelyet ők úgy tudtak, hogy teljesen el kell fojtani és "le kell leplezni", kijutott. Ezért, a korai napokban, a ZetaTalknak barátai és ellenségei voltak, mindannyian felfokozott érzelmekkel, míg a hallgatóság többsége kíváncsi. Kevesen voltak hajlandók rá vagy gondolták szükségesnek, hogy nagyobb változásokat hozzanak meg az életükben, tekintettel, hogy az üzenetnek egy világos vég-dátuma volt, nevezetesen 2003. május 15., vagy röviddel azután, és sok jóslat volt addig az időpontig, amelyek még vagy beigazolódhattak vagy nem. A ZetaTalk Várólistájára beérkező kérdések azokban a korai időkben az ember természete köré összpontosultak, létező ufológiai legendák irányába, és kisebbségben voltak azok a kérdések, amelyek egy póluseltolódás lehetősége és az azutáni élet köré összpontosultak. Nancy, ma, még mindig kap olyan kérdéseket, amelyek a Várólista túlsúlyát képezték a ZetaTalk korai napjaiban, 1995-től kezdődően és azon túl, de a zéta input infót igénylő kérések zöme most a póluseltolódás és az azt követő élet problémái köré csoportosul.

Tekintve, hogy az utolsó év tartogathat olyan változásokat, amelyek igényelnek tetteket a hallgatóság részéről, sokan most bizonyosságot keresnek. Milyen típusú problémák kerültek a látótérbe, hogy a Várólistát most jelekre való követelésekkel döngetik, amelyek kielégítenék a bizonyosságot?

  1. Földrengések elpusztíthatnának területeket, túl azon, amit a biztosítótársaságok kompenzálni tudnának, döntéseket igényelve a helyen, mint elköltözés vagy életmód-változtatás.
  2. Viharok, tornádó-csoportok úgyszintén eltörölhetnének a föld színéről többmindent, mint egy elővárost vagy egy kisvárost: egész városokat is, egy hasonlóan azonnali szükséget teremtve életmód-változtató döntésekre.
  3. Emelkedő tengerek, összevissza áradások, a partvonalakon való lakást rizikóssá tehetik, nem is szólva a kereskedelmi vagy lakó intézményekről a partvonalak mentén, ugyancsak egy döntést kívánva egy változásra az életben.
  4. A mélyülő világméretű gazdasági hanyatlás, melyet ma még csak egy recessziónak neveznek, családoknak egyre inkább azt fogja okozni, hogy reménytelenségben találják magukat a saját területükön, újra csak döntéskényszer elé állítva.
  5. A 2002-es év vége felé, ahogy a befelé tartó bolygó többé már senki által nem lesz tagadható kivéve a NASA-t és a legfőbb médiát, és beszélnek róla majd minden más elemeket hintő hírekben, azok, akik értesültek az eljövő eltolódásról (még ha csak elméletben is), nyugtalanságot fognak érezni, még ha egyébként félelem nélküliek is.
  6. A megjósolt gazdasági összeomlás, mely akkor lesz várható, amikor az erőtlen bankrendszer és értéktőzsde, hamis értékekre alapozottan, összedől, egy szükséget fog teremteni azokban, akik egyébként magabiztosak változások meghozásának dolgában, és itt megint olyan döntésekkel nézhetnek majd szembe, amelyek vagy magukban foglalják vagy nem, a póluseltolódás lehetőségét.
All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com